A kutyakiképzés alapjai

Minden gazdi azt szeretné, hogy kutyája engedelmes legyen. De mit is kell ehhez tennünk?
Először is tudatosan kell döntenünk a fajtaválasztás kérdésében. A nevelés szempontjából lényeges, hogy milyen fajtát választunk, hiszen az általános engedelmességi feladatokon túl lehetnek speciális igényeink is, például ha egy igazi házőrzőt szeretnénk.
A kutyák alapvetően nagyon okosak, gyorsan és szívesen tanulnak, örömmel végzik el a rájuk bízott feladatokat. Minden kutya megtanítható a leggyakrabban alkalmazott parancsszavak (ül, áll, fekszik, helyben marad, lábhoz) megértésére és azok teljesítésére, azonban vannak kifejezetten kiképzésre javasolt fajták.
Őket használják a rendőrségnél, tűzoltóságnál vagy ők segítenek a katasztrófa sújtotta területeken a mentésben.
Ilyen fajta a német juhászkutya, a dobermann, a boxer, az airedale terrier, az óriás schnauzer vagy éppen a rottweiler. Ezeket a fajtákat az intelligencián túl a kiváló állóképesség, a bátorság, a mozgékonyság és a masszív testalkat jellemzi. Ezek a tulajdonságok a munkakutyáknál nélkülözhetetlenek. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy egy rendőrkutyának olykor több bűnözővel is fel kell venni a harcot. A munkakutyákat - bármely területen dolgoznak is - speciális képzésnek vetik alá.
Házi kedvenceinknek azonban elegendő, hogy az alapvető engedelmességi feladatokat megtanulják.

A kiképzés, nevelés alapja a szeretet. Ha szeretjük a kutyát, és miért ne szeretnénk, hiszen azért vagyunk gazdik, akkor nagyon sok mindent el tudunk érni. Másik fontos dolog a következetesség és a jutalmazás.
A fajtaválasztás utáni következő lépés az egyed kiválasztása. Ez azért fontos, mert egy alomban is nagyon különféle jellemű egyedek lehetnek, amelyek más-más feladatra lehetnek alkalmasak. A kölyök életének első 12 hetében sok minden eldől. Kiderül, hogyan tud közösségi viszonyokat kialakítani a testvérekkel, milyen lesz az emberhez fűződő kapcsolata, melyeket a jó és a rossz tapasztalatai alapján él meg. Ezt az időszakot nevezik korai szocializációnak, és általában ilyenkor kerülnek új gazdihoz is.

Kutatók kimutatták, hogy a korai szocializálódás időszakában szerzett élmények, tapasztalatok a kutya későbbi életére is kihatnak. Ha például az emberi közelséget ebben az időszakban nélkülöznie kellett a kölyöknek, vagy esetleg bántalmazták, az a kutyának behozhatatlan hátrányt jelenthet.
A legfontosabb jellembeli tulajdonságok a kutya életének 4-16. hete között alakulnak ki, ezért a tenyésztőnek döntő a szerepe.

Munkakutyának ne válasszunk félénk, visszahúzódó kölyköt. Ideális esetben az alom kiegyenlített.
A kiválasztott kölyök legyen mozgékony, de ne túl élénk, érdeklődő tekintetű. Ha például csettintünk egyet, akkor szaladjon hozzánk, érdeklődve figyeljen, és ne húzódjon be egy sarokba.
Másik fontos kérdés a kutya neme. A kanok keményebbnek mondhatók, néha keményebb kéz kell hozzájuk, mint a szukákhoz. A szukák könnyebben taníthatók, simulékonyabbak és kevésbé bonyolódnak hatalmi harcokba. Ennél a kérdésnél nagyon fontos a gazda egyénisége is. Van, akihez egy szuka és van, akihez egy kan kutya illik jobban.
Ha kiválasztottuk a kutyát, és lehetőség van rá, az 5. héttől látogassuk a tenyésztőnél, és játszunk vele. Ennek nagy hasznát vesszük, ha majd a 8. hét körül hazavisszük és már kedves ismerősként tekint ránk.

Az alábbiakban az engedelmesség alapját képező parancsszavakat és azok betanítását ismertetjük.
Első feladatunk a névhez szoktatás lesz. Rövid, jól érthető, lehetőleg az első szótagban kemény hangzású hívónevet válasszunk. Ha a kutyához szólunk, mindig kezdjük a nevével, így nagyon hamar megtanulja azt. Eleinte ha a kutya reagál a nevére, jutalmazzuk meg. Ez később már elmaradhat.
A behívást a kutya nevének kimondása után a "hozzám" parancsszóval gyakoroljuk. Ha szabadban nagyobb távolságokra megy el tőlünk a kutyánk, célszerű síp vagy füttyjelet alkalmazni a behívásra. Ezt kézjellel is kiegészíthetjük.
A hallott füttyjelre (ami legyen mindig ugyanaz) a kutya felfigyel. Ilyenkor kiáltsuk, hogy "hozzám" és használjunk kézjelet is. Jó módszer, ha ilyenkor elfutunk, hiszen akkor majdnem biztos, hogy a kutyánk utánunk fut. Mindig jutalmazzuk meg, ha visszajön. Később már az ismert füttyjelre is hozzánk fog jönni.

A "helyedre" vezényszóval kutyánkat a biztonságot és védelmet nyújtó házába, vagy a helyére tudjuk küldeni. Erre sokszor szükségünk lesz.
Akkor csináljuk ügyesen, ha a kutya rájön arra, hogy az a bizonyos hely csak az övé, ott nem zavarják. Figyeljünk arra, hogy a helyén soha se szidalmazzuk, csak pozitív behatások érjék, hogy szeressen ott lenni. A helyhez szoktatást úgy is elkezdhetjük, hogy oda tesszük az ételét, italát vagy a játékait. Bármivel oda csalogathatjuk a kutyát amit szeret, de ne erőszakoskodjunk vele. A helyhez szoktatás alatt következetesen a "helyedre" vezényszót használjuk.

A parancsra ültetés az egyik legfőbb alapgyakorlat. Ennek hiányában nem kezdhetjük el a kiképzést. A jobb kezünkben tartott pórázt felhúzzuk és bal kezünkkel a kutya farát lenyomjuk. Közben az "ülj" parancsszót mondjuk, majd simogatással dicsérjük.
Hasonlóan fontos a "feküdj" parancs is. A növendék kutyákat úgy taníthatjuk meg erre, hogy először leültetjük, majd bal kezünkkel a marjánál lenyomjuk és elülső lábait kihúzzuk, így kedvencünk feküdni kényszerül. Természetesen a "feküdj" vezényszót használjuk a művelet alatt.
Az állításnak az engedelmességi vizsgán és a kiállításokon túl hasznát vehetjük még akkor is, ha például fésülni vagy fürdetni akarjuk kedvencünket.
Legyen a kiindulás az ülő testhelyzet. Jobb kézzel a pórázt előre húzzuk, bal kézzel a hasa alá nyúlunk és megemeljük, hogy felálljon. Az "állj" parancsszót használjuk.
A helyben maradást bármilyen testhelyzetben taníthatjuk. Például ha fekszik a kutya, távolodjunk el tőle először csak pár lépésre, és közben mondjuk, hogy "ott maradsz". Ha fel akar állni, ismételjük a vezényszót. Idővel egyre nagyobb távolságokra mehetünk a kutyától. Amikor közeledünk felé, baloldalról kerüljük meg, ültessük fel és dicsérjük meg.

Kutyás berkekben ki ne hallott volna már az apportról. Mit is jelent ez valójában? Az apport francia szó, azt jelenti elhozni. Bármilyen tárgyra használhatjuk, amit kedvencünk majd visszahoz nekünk, de többféle méretben lehet kapni speciális apportfákat is.
Az apportírozásnak fontos szerepe van, hiszen az apportkézségtől függ, hogy egy kutya jó nyomkövető lesz e vagy sem. A kutyák nagyon szívesen játszanak, és ösztönösen szaladnak a mozgásban lévő tárgyak, személyek után. Ezt használhatjuk ki, amikor labdát, botot dobálunk neki és ő nagy örömmel fut, és keresi ezeket a tárgyakat. Mindig a kutya méretéhez megfelelő nagyságú apporttárgyat használjunk. Először gurítsuk el az állattól nem túl messze és menjünk mi is utána, tehát mutassuk meg az állatnak, hogy mit kell majd csinálnia. Később nagyobb távolságokra is dobhatjuk a labdát, vagy egyéb tárgyat, és közben mondjuk az "apport" "hozd" parancsszavakat. A sikert mindig jutalmazzuk!

Minden parancstanításra igaz, hogy csak addig gyakoroljunk a kutyával, amíg azt szívesen teszi. Ne legyünk türelmetlenek, és ne várjunk csodákat sem.
Nincs buta kutya, csak könnyebben és nehezebben tanítható. Ne adjuk fel a tanítást és semmiképpen se haragudjunk kedvencünkre, ha nem olyan gyorsan tanul, mint ahogy mi azt szeretnénk. Ha problémák adódnak és bizonytalanok vagyunk, vagy nem érzünk kedvet a tanításhoz, mindenképpen forduljunk szakemberhez. A kiképzőknek többféle módszer áll rendelkezésükre, és tapasztalataik alapján ki tudják választani a kutyánknak a legmegfelelőbbet. Lehetőség nyílik bentlakásos kiképzésre, és elmehetünk kedvencünkkel kutyaiskolába is. Ez azért is ajánlatos, mert kutyánk játszótársakra talál, mi meg a többi gazdival megbeszélhetjük aktuális "kutyás problémáinkat".

Ne feledjük, hogy szeretettel, odafigyeléssel és türelemmel elérhetjük, hogy kutyánk engedelmes társunkká váljon. És ami a legfontosabb, ez teljesen természetes lesz neki!